... vonatra. Kevés volt azt időm, be kellett még szerezni ezt-azt, ráadásul találkozóm volt, amire időben kellett volna megérkeznem Komáromba.

Az Astoria nevű köztér forgalmi csomópont alatti metróállomásába akartam lemenni. Bérlet nálam, baktatok befe az állomásra. A mozgólépcsőhöz vezető út széle munkaszallaggal elválasztva, az így kialakított folyosó bejárat két szélén két kékruhás gólem. Siettem, közben telefonáltam, vállamon csomag. Néztem az ellenőrökre, semmit nem szóltak, én így továbbmentem. Egyszercsak elémugrottak, kiverték a telefont a kezemből, rámförmedtek, hogy hogyan képzelem. Nagyon felmérgesítettek, tudattam velük nekik, hogy jegyet nem kértek, és talán köszönni is kéne, legalább biccenteni. Bérletemet megmutatva még folytatták eszmefuttatásukat, hogy nem köteles köszönniük (pedig a szabályzat értelmében előbb köszönni kell, majd kérni kell az igazolványt), meg egyébként is, ha egész nap köszöngetnének, elfáradnának. Mikor az ellenőr igazolványát kértem, nem akarta megmutatni, mikor meg akartam fordítani, elütötte a kezemet. Rendőrt kezdtem volna hívni, akkor tolta elém az igazolványát.

Idegesen, sietve érkeztem meg a Déli Pályaudvarra. Egy ideje kerítéssel vették körül a peronokat, a kapuknál magy tálba: jegyellenőrzés. Egy sárgaruhás biztonságiőr áll az ajtajánál, megyek többedmagammal felé. Köszön, és a felirat ellenére megkérdez: "Jegy, bérlet van?" Bólintok, ő tovább kérdez: "Siet? Melyik vonattal megy?" A győrire, válaszolom, mire ő legyint, hogy akkor még van pár perc, de menjek. Én előhúztam a jegyet, lepecsételte, megköszönte, én is megköszöntem. El is köszöntünk egymástól. Mindez alig tartott 10 másodpercig, közben több embert is kiszolgált.

ő is egész nap ott állt a peronon, péntek lévén rengeteg embert ellenőrzött le, mégis tudott köszönni, jó utat kívánni.